Huszár Lajos Éremtár, Gyöngyös

Magyarország 1000 éves története érmeken és emlékérmeken - egy különleges kiállítás Gyöngyös belvárosában

 A hónap érme: Gyöngyös-Mátra Hét díjérem 1937-ből


1286.jpg

 A Gyöngyösi Műsor legutóbbi számában egy 1908-as gyöngyösi eseményről, a Heves megyei Gazdasági Egyesület fennállásának 50. évfordulója alkalmából rendezett kiállításról és az arra az alkalomra vert emlékéremről szóltunk. Mostani írásunk egy másik jelentős városi eseményre, az 1937. szeptember 19-26. között megrendezett Gyöngyös-Mátra Hétre emlékeztet. Azért szükséges erről az eseményről szólnunk most, a várossá nyilvánítás 675. évfordulójának évében, mert valójában ez az ünnepségsorozat volt hivatott pótolni az 1934-35-ben, a 600. évfordulón anyagi gondok miatt elmaradt jubileumi rendezvényeket.

 A Gyöngyösi Lapok 1937. július 24-i száma számolt be a Mátra Hét tervezett programjáról. Az eseménysorozat egyik kiemelt rendezvénye volt a Társadalmi Egyesületek Szövetségének a város főterén megrendezett nagygyűlése. A magas közjogi méltóságok részvételével lezajlott gyűlés jelentőségét többek között az adta, hogy ez volt az első alkalom, hogy a TESZ azt vidéken rendezte meg. A TESZ, ez az 1919 és 1942 között fennállt szövetség a magyar nemzeti szellemű társadalmi egyesületeket, társaságokat, testületeket fogta össze. A célja a magyar haza egyetemes érdekeinek szolgálata, a keresztény erkölcs védelme, a hazafias szellem ápolása volt. A TESZ 1926-ra kiépítette országos hálózatát, rendszeresen előadásokat és kiállításokat, 1933-tól pedig évente Nemzeti Munkahetet szervezett. Ezen munkaheteken különböző kategóriákban 1933-tól jutalomérmeket osztottak ki, melyeket Berán Lajos tervezett.

 Az érem előlapján magyaros ruhás nemes és polgár, valamint kalapácsát az üllőn pihentető munkás látható, velük szemben ugyancsak magyaros ruhában fátylas nőalak áll, jobb kezében babérágat tartva. Az eredeti Berán-érem szelvényében a NEMZET MUNKAHÉT 1934 felirat olvasható, a Gyöngyös-Mátra Hét alkalmából készített változat szelvényében GYÖNGYÖS-MÁTRA-HÉT 1937 szerepel. Az érem hátoldala egyszerű, virág- és búzakoszorúval övezett üres felület, nyilván a jutalmazott nevének helyet hagyva. A 61 mm átmérőjű, bronzból készült érem 3 változatban: aranyozott, ezüstözött, és natur bronz alakban létezett.

 Abban, hogy kiderítsük, hogy a Gyöngyös-Mátra Hét alkalmából kik kaphattak ilyen érmeket, a korabeli sajtó van segítségünkre, amely két díjazásról is beszámol. Az egyik az esemény idejére meghirdetett kirakatverseny, melynek aranyérmese Szloboda Jenő, ezüstérmese a Hangya és Klein S. Herman, bronzérmese pedig Silver és Tóth, Hercz József valamint Andrássy & Vilmos lett. Az ipari kiállítás aranyérmese Rusznyák kádármester, ezüstérmese Lukács szíjgyártó mester, Tóth Mihály cipészmester, Kunsay mézeskalácsos és a Heves Megyei Gazdasági Egyesület lettek. Bronzérmet Szabó Gyula szobafestő, Weinfeld kárpitos, Tóth és Eperjesi férfiszabók és Peti képkeretező kaptak.

 A Gyöngyös-Mátra Hét egyébként elérte célját. Abban, hogy 1937-ben a háború előtti években rekordnak számító 40 ezer fős látogatottságot regisztrálhatták városunkban, jelentős szerepet játszottak a szeptemberi ünnepségek. A 8 nap alatt a különböző gazdasági kiállításokon bemutatásra kerültek a Mátravidék termékei, és a városba látogatók részt vehettek a Gyöngyösbokréta ünnepségen, orgonahangversenyeken, katonai lovasversenyen. Megtekinthették a vármegyei tűzoltóversenyt és a leventék versengését is. A gimnázium öregdiákjai díszközgyűlést tartottak, ahol többek között meghallgathatták Scipiadesz Elemér Bugát Pálról szóló előadását. Kongresszust rendezett a Fűszerkereskedők Országos Egyesülete és a Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete is. Szeptember 26-án pedig a Mátra Országzászlóhoz szervezett felvonulást az Ereklyés Országzászló Nagybizottság. A Gyöngyös-Mátra Hét idejére szervezték a szüreti mulatságot is, így a városba látogató vendégek a Fő téren felállított sátrakban kóstolgathatták a környék legjobb borait.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 286
Tegnapi: 190
Heti: 1 373
Havi: 4 405
Össz.: 860 090

Látogatottság növelés
Oldal: A hónap érme 2009 szeptember
Huszár Lajos Éremtár, Gyöngyös - © 2008 - 2017 - eremtar.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: apafi mihály fejedelem arany 10 forint csegely - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »